Csíkrákos Község Polgármesteri Hivatala tavaszi lomtalanítást szervez május 11-én, csütörtökön, 7.00 órától. A lomtalanítás alkalmával minden, a kapu elé kihelyezett nagyobb terjedelmű hulladék (bútor, edények, egyéb feleslegessé vált eszközök, elektronikai hulladék) elszállításra kerül. A nagyméretű tárgyakat (pl. ágy, szekrény) szétszedett állapotban kell kihelyezni úgy, hogy az kézi erővel könnyen mozgatható legyen.
Kérjük, hogy az ilyen jellegű hulladékot legkésőbb reggel 7 óráig a kihelyezni szíveskedjenek!
Eseménynaptár
Hírek
Kisboldogasszony napok Csíkrákos
Szeptember 8-10 között ünnepeltük a Kisboldogasszony napokat Csíkrákos Községben. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen az emlékezetes rendezvényen és különösen a testvértelepüléseink meghívottjainak! Idén ugyan szerényebb, de mégis tartalmas rendezvényekkel vártunk mindenkit, így többek között színházi előadás, gyermekkoncert, kvíz, lábtoll labda bemutató és focibajnokság is szerepelt a programok között. A gyermekek díjmentesen élvezhették az óriáscsúszdát és a többi gyermekjátékot, valamint arcfestésre is sor került. Külön köszönet a program szervezőinek és lebonyolítóinak, valamint támogatóinknak! Támogatók: Hargita megye Tanácsa, Bethel Gábor Alapkezelő és a Communitas Alapítvány!
A meghosszabították a helyi érdekeltségű roncsautó program kérések leadási határidejét
Még egy hónapig lehet regisztrálni és feltölteni a kéréseket a helyi érdekeltségű roncsautó programra a https://inscrierionline.afm.ro/ címen. A regisztráláshoz mindössze egy e-mail cím szükséges. A kéréseket még egy hónapig, azaz 2023.09.29-ig lehet benyújtani az Környezetvédelmi Alap oldalán. Csíkrákos Község 50 roncsautó leadására jogósult. FELTÉTELEK amelyeknek kérelmező személy és a leadásra szánt autó meg kell feleljen: https://rakos.ro/.../helyi-erdekeltsegu-roncsauto-program