logo
Főoldal -> A település -> XXVII. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozó -> IDŐSEK NAPI RENDEZVÉNY

IDŐSEK NAPI RENDEZVÉNY

Csíkrákos Község Önkormányzata és a Bogátalji Mozgalom egyesület közös szervezésben került sor az az idősek tiszteletére szervezett ünnepségre.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a meghívottak és a közösség tagjai átvonultak a göröcsfalvi kultúrotthonba, ahol egy diszebéddel összekötött ünnepi műsoron vehettek részt. Itt Császár Attila polgármester és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte őket. A meleg szavak és jókívánságok a közösség megbecsülését és tiszteletét fejezték ki az idősek iránt.
A program során a Csíkmadarasi Népi Zenekar és a Gerendely Férfikórus a hagyományos erdélyi zene és énekek közvetítésével hozták közelebb a kultúrát az idősekhez. Emellett Stan Angyal és Csutak Ágota verssel emelték a műsor színvonalát.
Az esemény sikeréhez hozzájárult Szőcs Anna tantőnő, aki magas színvonalon és tartalmasan konferálta az eseményt, így segítve a program zökkenőmentes lebonyolítását. Köszönet a Bogátalji Mozgalom egyesület tagjainak és a csíkrákosi polgármesteri hivatal munkatársainak, akik kiemelkedő munkát végeztek a rendezvény lebonyolításában, biztosítva, hogy az idősek méltó és emlékezetes ünnepet élhessenek át.
Az esemény egy szép példa volt a közösségi összefogásra és a tiszteletnyilvánításra, valamint az idősek kulturális és társadalmi életben való részvételének fontosságára.
A rendezvényt Hargita Megye Tanácsa és Csíkrákos Község Önkormányzata támogatta
Vissza
Eseménynaptár
Hírek

Fűtéstámogatás


A lakosság tudomására hozzuk, hogy 2024. október 21-től megkezdődik a fűtéstámogatáshoz szükséges a iratok leadása.
A típusnyomtatványokhoz a Polgármesteri Hivatal Szociális irodáján lehet hozzájutni, valamint letölthető az innen
A fűtéstámogatás, valamint a kiegészítő támogatás megszerzéséhez a szükséges iratokat november 15-ig kérjük eljuttatni.

Szükséges iratok:
·   személyi igazolvány másolatok, (a házszám azonos kell legyen a jelenlegi lakhellyel)
·   14 éven aluli gyerekeknek keresztlevél másolat;
·   örökbefogadási és gyermek elhelyezési bírósági végzés, esetenként,
·   válási végzés, esetenként,
·  jövedelem-igazolások a kérés dátumát megelőző hónapra: fizetésigazolás (nettó jövedelemmel), nyugdíjszelvény, munkanélküli segélyt igazoló szelvény (sommerszelvény), magánvállalkozóknak és munkanélkülieknek a Pénzügy által kibocsátott jövedelem igazolás (Polgármesteri Hivatal szociális osztályán kell igényelni), gyermeknevelési támogatást igazoló szelvény. A GYEREKSEGÉLYT, CSALÁDI PÓTLÉKOT, ISKOLAI ÖSZÖNDÍJAT, OVÓDÁSOKNAK JÁRÓ ÉRTÉKJEGYET, NAPSZÁMBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMET NEM KELL BELESZÁMITANI!

· FONTOS! NYUGDIJASOKNÁL AZ EMELÉS ELŐTTI, vagyis az  AUGUSZTUSI NYUGDÍJSZELVÉNYT KÉRJÜK.



2024. október 16. Tovább ►

Telekkönyvezés


Csíkrákos Polgármesteri Hivatala tájékoztatja az érintetteket, hogy Csíkrákoson, a Sósréten, a
173,175,176,177,180,181,197 -es szektorokban, zajlanak a parcellázási tervek elkészítései.
Amennyiben a fent említett szektorokban van területe, kérjük, jelentkezzen a 2024. Szeptember 2. -a és 2025. január 31 közötti időszakban a Polgármesteri Hivatal székhelyén,a mezőgazdasági irodában hogy, a bejegyzéshez szükséges igazoló aktákat behozhassa hitelesitett másolatok készítése érdekében





2024. szeptember 02. Tovább ►
Új tűzoltó védőruhák az önkéntes tűzoltóknak
Név:
Email-cím:

 
arrow