Kedves házigazdáink, csíkrákosiak, székelyek!

Néhány héttel ezelőtt, szeptember 8 és 10 között immár XIII. alkalommal rendezték erdélyi testvértelepülésünkön, Csíkrákoson a Kisboldogasszony Falunapok színes programjainak sorozatát. Az eseményen Jászladány delegációja is részt vett, és településünk polgármestere köszöntötte székely testvéreinket. Az alábbiakban Bertalanné Drávucz Katalin köszöntőjét olvashatják.
***

„Van az úgy, hogy az ember elindul otthonról, és a hosszú út másik végén egyszer csak hazaérkezik. Ritkán ugyan, de van. Leginkább a szülőföldjükről messzire elszármazottak szokták ezt megélni: otthonról hazamenni. Nos, én valami hasonlót élek meg valahányszor elindulok otthonról, Magyarországról, a Jászságból, majd pedig megérkezem Erdélybe, ide a Székelyföldre, Csíkrákosra. És, hogy ez az érzés az utóbbi néhány évben gyakrabban megadatik nekem, az önöknek köszönhető. Amikor, pár éve, megismerkedtünk egymással, nem gondoltam, hogy ilyen szoros, önzetlen és baráti viszony alakulhat ki közöttünk, egymástól sok száz kilométerre élő jászok és székelyek között. Akkor mi már hosszú évek óta jártunk erre a családdal, barátokkal. Akkor is tudtunk már sok fontos dolgot, de akkor még messze nem tudtunk mindent. Titeket közelebbről megismerve, immár megbizonyosodhattunk arról is, hogy milyen melegszívű, vendégszerető ember a székely – azokkal, akiket a bizalmába fogad, és megajándékoz a szeretetével. Néhány hónapja csak, hogy nagy esemény zajlott településünk, Jászladány életében: mi rendezhettük meg a XXIII. Jász Világtalálkozót. Hadd mondom el, hiszen az itt jelenlévők többsége, a nagy távolság miatt, nem lehetett jelen a mi nagy ünnepünkön, hogy felavattunk közösen akkor egy parkot is: a Nemzeti Összetartozás Emlékparkját. A parkba egy innen, Csíkrákosról származó székelykapun át vezet be az út, bent pedig délvidéki, oromhegyesi testvéreink által faragott kopjafák emlékeztetnek a magyarság együvé tartozására. A park avatásán azt mondtam az egybegyűlt, többségében magyarországi magyaroknak, hogy az a kapu, és azok a kopjafák, nem pusztán élettelen tárgyak, hanem fába faragott üzenetek. Üzenetek több száz kilométerről, időn és téren át, arról, hogy azokon – ezeken! - a tájékokon is magyarok élnek. Igaz, jó magyarok, akik magyarul beszélnek, magyarul gondolkodnak és éreznek, ugyanúgy, ahogyan mi, anyaországi magyarok. Biztattam – és biztatok mindig – mindenkit, minden anyaországit, hogy legalább egyszer az életében látogasson el valamelyik határon túli magyarlakta területre. Tanulni az itt élőktől, méltóságteljes magyarságtudatot. És aki egyszer ezt megteszi, az biztosan
elindul majd megint, újra, és újra meglátogatni a testvéreinket. Mondom, van az úgy, hogy az ember elindul otthonról, és ott, a hosszú út másik végén, egyszer csak hazaérkezik. Mi is így jártunk most. Minden jászladányi ember nevében, szívem minden melegével köszöntöm a háziakat. Köszönöm, hogy befogadtak bennünket erre a néhány napra. Hogy ágyat vetettek nekünk, az asztalukhoz ültettek, és helyet szorítottak számunkra a szívükben. Szeretném, ha Önök, csíkrákosi testvéreink is, egyre többen megtapasztalnák: milyen csodálatos érzés elindulni otthonról, és fárasztó út után, több száz kilométerrel odébb, hazaérkezni. Mi ott, Jászladányon, várjuk Önöket! És nemcsak az ünnepeinken, de a hétköznapokon is.”
Bertalanné Drávucz Katalin
polgármester